Bemer
Német technológia, ami segíti a tested egészséges működését.
Tudtad azt, hogy a problémamentes mikrokeringés nélkülözhetetlen a sejtek, szervek, a szervrendszerek megfelelő működéséhez?
Nyugalmi állapotban a szíved percenként körülbelül 5-6 liter vért pumpál a szervezetedben, biztosítva a sejtek, és a szövetek megfelelő oxigén-valamint tápanyagellátását. A véráram a nagyobb erekből indul, majd egyre kisebb átmérőjű ereken keresztül jut el a hajszálerek sűrű hálózatáig. Itt zajlik a vér és a szövetek közötti oxigén- és tápanyagcsere.
Ha teljes érhálózatunkat kiterítenénk, annak hossza elérné a százezer, azaz 100.000 kilométert. Ez nagyjából megegyezik azzal, mintha a Budapest és New York közötti távolságot 14-szer tennéd meg repülővel.
Ha nem megfelelő a mikrokeringés a sejtjeid éheznek. Oxigénre. A tested nem jut hozzá a szükséges létfontosságú tápanyagokhoz, ami hosszú távon működési zavarhoz vezethet.
A BEMER-terápia tudományosan bizonyítottan serkenti a mikrokeringést, segítve a sejtek jobb oxigénellátását és tápanyagfelvételét. Az eredmény?
- több energia
- kevesebb fájdalom és jobb közérzet
- nő a sejtek tápanyag és oxigénellátása
- betegség esetén felgyorsítja a gyógyulást
- erősíti az immunrendszert
természetes módon, gyógyszerek nélkül.
Képzeld el, hogy…
- reggelente kipihenten ébredsz, mert tested sejtjei végre megkapják azt ami jár nekik
- elmúlik a gyakori fáradtság, és újra energikusnak érzed magad
- az izmaid és ízületeid végre fellélegeznek, mert javul a vérkeringésed
- sportolóként gyorsabban regenerálódsz, és hatékonyabban teljesítesz. Bemer company hystory group Bemers terápia mágnesterápia fájdalomcsillapító Nyíregyháza
Ne hagyd, hogy a rossz mikrokeringés visszatartson attól, hogy energikus, fájdalommentes, teljes életet élj!
Foglalj időpontot egy BEMER-terápiás kezelésre, és tapasztald meg a különbséget saját bőrödön!